Buta liba ábrándozik

Az úgy volt, hogy mostanában kicsit (nagyon) feszült a légkör a munkahelyen, és tegnap volt a csúcs, vagyis a Mariana-árok. Egyszerre kellett volna megküzdeni a rosszindulatú kollegával (akkor rúg beléd a legnagyobbat, ha kedves vagy), az indokolatlan, sértő, általánosításból kapott letolásokkal, az aktuális felettes rosszkedvéből adódó lealázásokkal, és egy csokor rosszindulatú rágalommal és pletykával. Egész nap kapkodtam a fejem, és egész este letompulva bambultam magam elé. Éjszaka rosszul aludtam, rémálmaim voltak, felriadtam hajnalban, reggel pedig mentem forgalmi vizsgázni. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy megbuktam. 

A vizsga előtti tíz percben fel-alá sétáltam az utcán, és bőgtem, akármelyik tegnapi esemény jutott eszembe. A vizsgabiztos teljesen korrekt volt, csak a harmincötödik percben buktatott meg, mikor kis híján nekimentem egy autónak - őszintén szólva, én már hamarabb megbuktattam volna magam. A egészben annyi volt a jó, hogy valahol a város közepén kellett kiszállnom, elég sokat gyalogoltam hazáig, és bőségesen volt alkalmam kibőgni magam, mert semmi jobb elfoglaltságom nem akadt,  ugyanis a fülhallgató folyton kiesett a fülemből. Most néztem meg GoogleMapsen, a Nyíl utca 950 méter, na én azt bőségesen kihasználtam.

Aztán hazajöttem, rengeteget aludtam, majd elkezdtem valami olyan filmet keresni, amit még nem láttam. A választás végül a Napsütötte Toszkánára esett, amiről már hallottam párszor, de valahogy mindig visszariadtam az émelyítő édességet sugalló címtől. Hát, nem is bírtam végignézni, de az 1 óra 50 percből az első óra, amíg meg nem jelent Az Olasz Férfi, szerintem kedves és kellemes kikapcsolódás volt. Utána belefulladtunk a nyáltengerbe, úgyhogy muszáj volt kikapcsolni. 

Mindig azt hittem, hogy nem szeretem az Egyenlítőhöz nálunk közelebb fekvő vidékeket. Ausztria, Svájc, vagy Írország az álmom. Esetleg Görögország, ha mindenáron dél. De Olaszország? Ugyan.

Mégis azon kaptam magam, hogy bőszen ábrándozom, hogy sutba dobom a napi nyolc(tíz) órás, havi öt-hat ügyeletes mókuskereket, felkerekedek, szerzek egy szép házat egy nagy kerttel, mindenféle növényt termesztek majd, szülök egy kosár gyereket, állandóan olyasmiket főzök, amiket a Citomhabon, a Maimónin, vagy a Csakapuffinon szoktak, és végül én és a gyerekeim is akkorák leszünk, mint megannyi Fit-Ball.

Hát nem csodás ábránd? Kár, hogy rájöttem: se pénzem, se férjem nincs, úgyhogy a tervnek egyelőre lőttek. De most komolyan: miért kell a nőknek rendes állásban dolgozniuk? Miért nem csinálhatják azt, ami a nőnek eredetileg a feladata lenne?

Jaj, már látom x évvel idősebb önmagamat, aki épp azon sóhajtozik, hogy a sok kölyök miatt oda a hivatás.

Idióta helyzet

Látogatási tilalom van nálunk az influenzajárvány miatt. Nem lehet újszülötteket megnézni, az anyukákat sem engedjük le a hallba, a kisbabák immunrendszere nem tolerálja túl jól a napi húsz látogatót.

Ülök a gyermekágyas osztályon, zárójelentést írok. Belép egy férfi, sziával köszön. A zsebemben kinyílik a bicska, jó napottal köszönök, elhiszem, hogy sem nagykorúnak, sem orvosnak nem látszom, de akkor is rajtam van a kórházi ruha, szerintem nem illik egészségügyi dolgozót letegezni. Mit szeretne? A feleségének hozott csomagot. Jó, bevisszük neki, adja ide, most nem kezdem el faggatni, hogy egyáltalán hogy jutott fel, a portán kell leadni a csomagokat. Elveszem a csomagot, áll tovább. Segíthetek még valamit? A feleségemet várom, mindjárt kijön.

Elnézést, de ezt sajnos nem lehet, egyébként is most indult el a nagyvizit, adjunktus úr nagyon bosszús szokott lenni, ha nem találja az asszonyokat a kórteremben.De a feleségem kórházi dolgozó... itt dolgozik ebben a kórházban, és csak gyorsan lefényképezném.Most erre mit mondjak? Fényképezze, aztán reménykedjünk, hogy nem ér el a kórtermükig a nagyvizit, míg visszaér... Visszaülök a gép elé, az arcom bosszús, nem szólok egy szót sem, írok tovább, nem fogok nekiállni veszekedni senkivel, remélem, senki nagyobb nem jár erre, mert akkor kapok a fejemre.

Elbúcsúznak, apuka végre viszontlátással köszön, kurtán visszaköszönök, fel sem nézek, haragszom kicsit, meg is könnyebbültem, hogy végre megy már, köszönöm szépen, mondja, és lerak elém egy kétezrest.

Felháborodott fintort vágok, hirtelen köpni-nyelni nem tudok, de már úgyis kilépett az ajtón.

Egyrészt nem értem, hogy valaki azért, mert kórházi dolgozó, miért képzeli azt, hogy neki többet szabad, mint másoknak... én sosem gondolnám, hogy mondjuk a traumatológián bármihez is több jogom lenne, mint egy átlag földi halandónak, sőt, tudom, hogy mennyire rossz, mikor megszegik a szabályokat, épp ezért igyekeznék betartani őket.

Másrészt... Valaki komolyan azt hiszi, hogy azzal, hogy letesz elém egy kétezrest, megvásárolta a jogot arra, hogy megszegje a szabályokat? Én nem engedtem meg, hogy megszegjék a szabályokat, nem jár nekem köszönöm, pláne nem pénz, egyszerűen nem kezdtem el rendőrt játszani, de nem hagytam jóvá, nem egyeztem bele, és nem tűrtem el jó szívvel.

Mégis, mit képzelnek az emberek?

Megszólítások a munkahelyen

Esztikém
Eszterke
Drága Eszter! Szólíthatlak drága Eszternek?
Farkaska
Kicsi
Anyám
Mókuska
Nyuszi
Husi
Doktornőci
Bébityúk

A szerelem nagyon egyszerű

Van úgy, hogy te szereted, ő meg nem.
Van úgy, hogy ő szeret, te is nagyon, csak nem úgy.
Van úgy, hogy te is szereted, meg ő is szeret, csak nem szabad.

Az az igazi, mikor te is szereted, ő is szeret, és Istennek is tetszik ez az egész.

Az a baj, hogy mindez csak érzelmek nélkül egyszerű, de ha nincsenek érzelmek, akkor az meg nem szerelem.

Kisöcséim és a nők

Anya sokat vezet, naponta legalább 100 kilométert. Általában a kicsik is mennek vele. Legutóbb a városba mentek, mikor a fiúk izgatottan visítozni kezdtek:
- Nézd már, anya! Egy nő vezeti azt az autót!


Pali büszkén mutogatja az új kisautóját a bábukkal együtt, és ismerteti a szerepeket:
- A legónő hátul ül. A legónő nem beszél.

Fogyókúra és hitélet

A maximalistáknak nehezen megy az életmódváltás. Fogalmuk sincs róla, mi az a fokozatosság, vagy mit jelent kis lépéseket tenni a cél felé. Óriási, tökéletes lépésekkel szeretnének haladni, és ha ez nem jön össze, inkább ott maradnak fekve az árokszélen, mint hogy kompromisszumot kössenek, és lassabbra vegyék a tempót.

Ha egy maximalista eldönti, hogy fogyókúrázik, akkor a következőképpen teszi: elhatározza, hogy mostantól kezdve semmit nem eszik, amit szokott. Tészta sincs, és pizza sem. Kenyér is csak kevés és barna. Semmi zsíros étel, semmi kedvenc kínai kaja, semmi sütemény, semmi csokoládé, túró rudi sincs, mert azon is van csokoládé, és joghurt sem, mert abban is van cukor. Gyümölcs van, mert az egészséges, lehetőleg valami jó savanyú. És zöldségek sovány sonkával. És csak napi háromszor. Szigorúan hat előtt. És kopogó szemek. És torna, naponta egy óra. És edzőterembe is kell járni.

Ha azt dönti el, hogy közelebb szeretne kerülni Istenhez, akkor irgalmatlanul korai időpontot választ a felkeléshez. Reggel elolvas egy igeszakaszt, elmélkedik felette. A napi áhítatot is elolvassa. Igéket memorizál, és imádkozik, legalább egy háromnegyed órán keresztül. Este pedig kétféle bibliatanulmányt végez.

El kell mondanom, hogy meddig bírja ezt?